Megnyílt a Közös tér – II. Ipar és Tervezőművészeti Nemzeti Szalon

2022. 04. 30. 12:57 Hírek

2022. az Üveg Nemzetközi Éve – a Szalonok sorában pedig idén, immár másodjára, az Ipar- és Tervezőművészeti Szalon következik. A kiállítás Arisztotelész Kategóriák című művét hívta segítségül, hogy a látogatókat elmélyült sétára invitálja a tárgyak között. A négy alkotói generációt bemutató nagyszabású tárlat április 9 – szeptember 4 között várja az érdeklődőket.

A kortárs magyar iparművészet és design friss eredményeit összefoglaló első Szalont öt éve, 2017-ben rendezte meg a Műcsarnok, 208 alkotó munkáinak bemutatásával. Az idei Szalonon több mint 300 főre bővítették a kiállítók számát. A kiállítás kurátori válogatás alapján nyújt lehetőséget az adott szakma alkotóinak nagyszabású bemutatkozására az intézmény impozáns termeiben. Az Üveg Nemzetközi Éve alkalmábólt a Szalonon különleges hangsúly helyeződik az üvegművességre, mind a történeti vonatkozásokra és jellegzetességekre, mind a kortárs műalkotások bemutatására.
A kiállításon négy alkotói generáció képviselteti magát, a szakmák doyenjeitől a pályájuk elején álló tehetségekig. A Műcsarnok által felkért kurátor, Szilágyi B. András munkáját a „2022 Az Üveg Nemzetközi Éve” programsorozathoz kapcsolódva Balogh Eleonóra társkurátor, főszaktanácsadókként pedig Ducki Krzysztof, Fusz György, Harmati Hedvig, Kálmán László, Liszka Tamás, Szenes István és Tóth Fruzsina segítik.
Az utóbbi öt évben megvalósult művek befogadásához a kiállítás két utat is felkínál: az egyik a konkrétan megformált anyagtól az anyag nélküli szubsztanciákig, a tervezett gondolatokig vezet, míg a másik a szigorúan vett funkcionalitástól az autonóm művészet területéig, melyeketkövetve a kerámia legősibb művészetétől eljuthatunk a virtuális térben létrehozott kommunikációs terekig. Bár az egyes alkotói területek elkülöníthetők, térbeli kapcsolataikkal mégis egy összefüggő folyamatot mutatnak be. A különböző területek és a két gondolati ív izgalmas metszéspontokat hoznak létre, a találkozási pontokon pedig új minőségek, összefüggések rajzolódnak ki.

A kiállítás megvalósításában a Műcsarnok szakmai együttműködő partnere a Bohus-Lugossy Alapítvány. A kiállítás 2022. szeptember 4-ig látogatható.



Galéria