A kiállítás címét adó szóösszetétel a görög utópia és polisz szavakból áll. Előbbi „sehol sincs helyként” fordítható, utóbbi egy olyan közösséget jelöl, melyben saját vezetők, törvények és szabályok szerint éltek a lakosok egy városias jellegű településen.

Utopolis egy olyan hely, ahova tartani nem, csak megérkezni lehet, ahova nem vezetnek sem utak, sem koordináták. Ebben az alternatív valóságban minden kihívás megoldásra talált, az öncélúan húzott falak leomlottak, valamint megszűntek a feleslegessé vált kötöttségek és kötelezettségek. Ez itt egy eszményinek látszó, elképzelt társadalmi, politikai és kulturális rendszerbe foglalt paradicsom, ahol annak ellenére, hogy korántsem homogén a közösség, mégis egyenlőség uralkodik.

A projekt a kreatív szféra alkotóinak közreműködésével tart tükröt félrecsúszott világunk elé egy online tipográfiai kiállítás keretében. A célkitűzés egy olyan idealisztikus forgatókönyv megírása, amely cselekvési alternatívaként szolgálhat, illetve közösségek kialakítására, együttműködésére ösztönöz a kollektív jóra való törekvés érdekében.

A kiállítás azt mutatja be, hogy milyen lenne lerombolni a jelenlegi ideákat, és helyette kellően tágas teret, időt és lehetőséget biztosítani mindenki számára. A kiállítás anyagát statikus és mozgóképek, gifek, animációk adják, elkészítésében felkért tipográfusok és grafikusok vesznek részt. A vizuális kifejezésmód megválasztásában nincs megkötés, egyedül a kiállítás tematikájára kell utalniuk az alkotóknak.

A munkák a Balka honlapján és közösségimédia-felületein lesznek elérhetők.

Kiállítók: Bányai Zsófia ✺ Borsi Judit ✺ Covaciuné Czuczor Kinga ✺ Császár Adrienn ✺ Dunakanyarpress ✺ Ferenczik Edit ✺ Gázmár Sára ✺ Huszlicska Áron ✺ Kalmár Csenge ✺ Kaszanyi Nóra ✺ Kiss József Gergely ✺ Kőrös János ✺ Marton Dániel ✺ Mező Anikó ✺ Morvai Péter ✺ Mózes Mihály ✺ Slag Kollektíva ✺ Szabó Dominik ✺ Szabó Natália Tímea ✺ Székely Zsófia ✺ Tarcsa Rebeka ✺ Tihon Bernadett ✺ Vári János Hunor