Akkor és most – Nyitott Stúdiók20: DE_FORM Design Agency

2023.09.30. 11:08

Demeczky Nóra és Déri Enikő a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem elvégzése után, 2015-ben alapította a de_form designstúdiót. A kiadványtervezéstől a városarculatig a legkülönbözőbb területeken dolgoztak, 2020-ban viszont úgy döntöttek, hogy továbblépnek, így létrehozták a DE_FORM Design Agencyt. Az évek során szerzett tapasztalataik és közös érdeklődésük a kulturális projektek irányába terelte őket, ezért elkezdtek tudatosan erre a területre fókuszálni. Immár nem designeri, hanem vezetői pozícióból koordinálják tizenöt fős csapatukat. A Budapest Design Week jubileumi éve kapcsán beszélgettünk velünk.

 

Nem először vesztek részt a BDW Nyitott Stúdiók programján. Mit ad nektek a rendezvény évről évre?

Az első Nyitott Stúdiók programunk hangulata nagyon családias volt, kis stúdiónkban ketten vártuk a vendégeket. Néhány projekten keresztül bemutattuk, hogy milyen gondolatokra és módszerekre épül az együttműködésünk. Szeretettel gondolunk erre az eseményre, sok kedves ismerőssel és későbbi baráttal ismerkedhettünk meg. Ebben az időszakban még nem gondoltuk, hogy öt év alatt ekkorát fog változni csapatösszetételünk és cégkultúránk. A BDW-t mindig is az egyik legfontosabb designeseménynek, a hazai designszcéna egyik legnépszerűbb platformjának tartottuk.

 

A kerek évfordulók lehetőséget nyújtanak a visszatekintésre, számvetésre, így van ez az idén húszéves BDW esetében is. Hogyan látjátok a hazai kreatívipar jelenlegi helyzetét, illetve elmúlt évtizedeit?

A hazai kreatívipar az elmúlt évtizedekben jelentős fejlődésen ment keresztül. A minőség, az innováció és az együttműködés iránti elkötelezettség növekedése érzékelhető, ugyanakkor még sok kihívással kell szembenéznünk. Növelni kell a nemzetközi elismertségünket, és erős globális jelenlétre kell törekednünk. Mindig nagyon büszkék vagyunk azokra az erőfeszítésekre, amelyek a nemzetközi elismertség növelését célozzák meg.

 

A jubileumi BDW-n a közös ünneplés mellett a jövő kutatásának témája is fókuszba kerül. Hogy látjátok, milyen hatással lehet a design a jövő alakulására?

A designnak nemcsak esztétikai, hanem funkcionális és társadalmi hatása is van. A jövőben, ahogy a jelenben is, a designnak kulcsszerepe lehet a fenntarthatóság, az innováció és az életminőség javítása terén. Azáltal, hogy összekapcsolja a kreativitást a technológiával, jelentősen hozzájárulhat a társadalmi és környezeti kihívások megoldásához. Mi azon az állásponton vagyunk, hogy a designalapú gondolkodással minden problémát meg lehet oldani.

 

Két jelentősebb tendenciát látunk manapság. Egyre látványosabb a technológia fejlődése, a mesterséges intelligencia térhódítása, de eközben sokan a természet felé fordulnak. Mindez milyen hatást gyakorol rátok?

A technológiai fejlődésre mindig is eszközként tekintettünk. Az eszközeinket ki kell ismerni, ha hatékonyan szeretnénk használni őket. Érdemes a megismerésre, tanulásra időt áldozni, legyen az egy új szoftver vagy hardver. Az MI-ként emlegetett technológia eddig is létezett különféle tudományokban, és mindeddig jó hatással volt e területek fejlődésére. Hiszünk benne, hogy ha a kreatíviparban jól használjuk, az MI-vel rengeteg képernyő előtt töltött időt tudunk megtakarítani. A számítógép előtti görnyedés az, ami társadalmunk egyik legelterjedtebb mentális betegségét, a kiégést okozza. De semmiképpen sem félünk attól, hogy az MI egyszer elveszi a munkánkat; a designer feladata összetettebb ennél. Mi abban reménykedünk, hogy az MI-nek köszönhetően időt takaríthatunk meg, és több időt tölthetünk ezáltal a materiális világban, így újra értékké válhat a két kézzel való alkotás. Az elmúlt időszakban ezt magunkon is tapasztaljuk, és a csapatunkat is egyre többet buzdítjuk arra, hogy újra ragadjanak ceruzát, ecsetet, és merjék „bepiszkítani” a kezüket.

 

Jelenleg milyen kérdések foglalkoztatnak benneteket a design terén?

2020 óta, amióta elkezdtünk növekedni, nagyon sok minden változott. Amikor megalapítottuk az ügynökséget, elhatároztuk, hogy már nem csak grafikai stúdióként fogunk üzemelni. Ez olyannyira sikeresen alakult, hogy egyre több kiállítást, bútort, installációt, közteret és múzeumi környezetet alkottunk meg. Idén arra a következtetésre jutottunk, hogy mégiscsak szét kellene szálaznunk a tevékenységi köreinket. Így a DE_FORM mellé létrehoztunk egy másik divíziót, a DE_VISION-t, ahol kifejezetten téri narratívákkal foglalkozunk, egy másik csapat segítségével. De persze a két csapat szoros együttműködésben alkotja a koncepciókat. Emellett továbbra is nagyon fontos számunkra önmagunk fejlesztése és a jövő tehetségeinek gondozása.

 

Több szálon is kötődtök a BDW-hez; részt vettetek már a Nyitott Stúdiók programon, de az eseménysorozat art directorai is voltatok. Idén mivel várjátok az érdeklődőket?

Ahogy már említettük, az elmúlt időszakban igyekeztünk visszatérni a manualitáshoz, ezért DE_FORM Krafter elnevezésű plakáttervező workshopunk keretében alkalmat teremtünk az érdeklődők számára, hogy elmerüljenek az analóg tervezés világában kurzor, billentyűzet és képernyő nélkül. De ez nem csak egy kézműves-foglalkozás lesz; a kompozíció, a színhasználat és a tipográfia eszközein keresztül bepillantást nyújtunk majd egy olyan módszertanba, amely a plakáttervezés alapjait jelenti.

 

fotókredit: Mohai Balázs