A Fészek Részek alapítója és tulajdonosa, Bergovecz László olyan formatervező, akinek munkájában a környezetvédelmi kérdések kiemelt szerepet töltenek be. Munkatársaival – Molnár Dórival és Ferenczy Ritával – elsősorban lakberendezési tárgyakat terveznek. Kizárólag természetes anyagokkal dolgoznak, és nagy hangsúlyt fektetnek a hulladékminimalizálásra. Lászlóval a BDW jubileumi éve kapcsán beszélgettünk.
Az előző években több alkalommal is résztvevője voltál a BDW Nyitott Stúdiók programjának. Mit jelent és mit ad neked ez a rendezvény?
Mindig érdeklődéssel követem a Nyitott Stúdiók programjait. Azáltal, hogy a Fészek Részek is csatlakozott az eseménysorozathoz, a láthatóságomat szeretném növelni, erősíteni. Fontos számomra, hogy akik követik a hazai designszíntér történéseit, tudják, hogy itt vagyunk és lelkesen tevékenykedünk.
Idén húszéves a BDW, a jubileumi év lehetőséget nyújt a visszatekintésre, számvetésre. Hogy látod a hazai designszcéna helyzetét, alakulását az elmúlt évtizedekben?
A színtér képviselői, úgy vélem, sokat foglalkoznak társadalmi kérdésekkel, és a fizikai tárgyak fejlesztésével igyekeznek jobb irányba terelni az életünket. A szociális média hatása persze a design területén is meghatározó; nem minden értéket sikerül kellő hatékonysággal közvetíteni. Jó lenne, ha minden tehetséges alkotó megkapná a neki járó figyelmet, még a közösségi médiában is. Nagyon sok tehetséges és társadalmilag érzékeny formatervező tűnt fel az országban az utóbbi években.
A jubileumi BDW-n a jövő kutatásának témája is fókuszba kerül. Meglátásod szerint milyen hatással lehet a design a jövő alakulására?
Azt szeretném, ha a formatervezők végre minden szakértelmükkel és odafigyelésükkel a világunkat fenyegető veszélyek csökkentésén dolgoznának. Így a jövőben minden élőlény – ember és állat – életminősége javulna.
A technológia fejlődése, a mesterséges intelligencia térhódítása egyre látványosabb, de eközben a természet felé is mind többen fordulnak. Milyen hatással van ez a két jelentős tendencia a te munkádra?
Mindkettő eszköze lehet annak, hogy az ismert természeti értékeink még nagyobb hangsúlyt kaphassanak. Bár jelenleg nincsenek direkt hatással a munkámra, de fontosnak tartom, hogy ismerjem a jövő eszközeit.
Milyen kérdéskörök foglalkoztatnak a szakterületeden?
Állandó alapanyag-keresésben vagyunk. Sok potenciált látunk a helyi rétegeltlemez-gyártásban és a micélium is nagyon ígéretesnek tűnik. Az ezekben rejlő lehetőségeket szeretnénk kiaknázni.
Ha szóba kerül a fenntarthatóság, a Fészek Részek neve is rendszerint felmerül. Így volt ez az elmúlt évek BDW-programjain is. Idén mivel várod az érdeklődőket?
Idén az új, XIII. kerületi stúdiónkat mutatjuk be az érdeklődőknek, ahová nemrég költöztünk. A látogatók egy workshop keretében közelebb kerülhetnek a természethez, és az általunk képviselt tervezésbe is belekóstolhatnak. Aki eljön hozzánk, működés közben megnézheti a CNC-t, de megismerheti a műhelytársaimat is, illetve a SPIN ’N’ FOX projekt lelkével, Pintér-Kocsis Borbálával is találkozhat.
Az interjút Molnár Zsuzsanna készítette.
fotókredit: Mohai Balázs