Akkor és most – Nyitott Stúdiók20: IAMART

2023.09.30. 11:01

A Iamart cement és terrazzo lapburkolatok tervezésével, gyártásával és kereskedelmével foglalkozik. A századforduló hangulatát idéző klasszikus motívumok mellett modern és kortárs kínálattal is rendelkezik, készít látszóbeton felületeket és egyedi betonbútorokat is. A társaság célja, hogy újra elérhetővé tegye a cementalapú termékeket a kortárs és műemléki építészet számára. A Iamart elkötelezett a hazai és európai műemléki környezet megóvása iránt, partnerei révén részt vesz történelmi burkolatok javításában, rekonstrukciójában. A Iamart munkatársaival a Budapest Design Week jubileumi éve kapcsán beszélgettünk.

 

Nem először vesztek részt a BDW Nyitott Stúdiók programján. Mit ad nektek a rendezvény évről évre?

A BDW lehetőséget ad arra, hogy betekintést nyújtsunk az érdeklődők számára a századfordulós kézműves technológiát alkalmazó műhelyünk működésébe, és arra is, hogy bekapcsolódjunk a hazai kortárs építészet és design világába. A fesztivál programjában való részvétel számunkra a kölcsönös inspirációról szól.

 

A BDW jubileumi évét ünnepeljük, idén húszéves az eseménysorozat. Ez lehetőséget nyújt a visszatekintésre, számvetésre. Milyennek látjátok a hazai kreatívipar jelenét és korábbi évtizedeit?

Vannak fejlődő és a nemzetközi piacon bemutatkozó brandek, ugyanakkor nekünk nincs rálátásunk arra, hogy a bemutatkozást követően ki képes hosszú távon megmaradni a nemzetközi piacon vagy tartós viszonyt kialakítani külföldi partnerekkel. Úgy látjuk, itthon még mindig gyerekcipőben jár az együtt gondolkodás és az együttműködés, még mindig nehéz a partneri kapcsolat kialakítása a különböző szakterületek között egy termék vagy projekt megvalósítása érdekében. Nagy öröm lenne, ha a magyar tervezők regionális szinten meghatározó módon jelen lennének a piacon; őszintén szólva ma még inkább periferikusnak érezzük a hazai design helyzetét.

 

A húszéves fennállás ünneplése mellett az idei BDW a jövő kutatásának témájára is fókuszál. Mit gondoltok, miként formál(hat)ja a design a jövőt?

Ahhoz, hogy egy tervező vagy egy brand autentikus és kortárs legyen, elengedhetetlen a nyitottság, a folyamatos kutatás, a kulturális és kézműves örökséghez való visszacsatolás. Nem új formákat, megoldásokat vagy tárgyakat kell folyamatosan kitalálni, hiszen a piacon óriási túlkínálat van. A legszebb és legjobb formákat már rég kitalálták. Vissza kellene mennünk ahhoz az időszakhoz, amikor a design valóban nagyszerű megoldásokat és termékeket adott a világnak, mint az olasz design az 1950-es és ’60-as években. Kiválóan megtervezett designtermékek vannak a piacon, amiket egy adott korszakban, az akkori igényekhez igazítva terveztek meg, és kiállták az idő próbáját. Kortalanná és keresetté váltak, és a széles közönség számára közvetítenek üzenetet. Szerintünk a design feladata egyre kevésbé új termékek tervezése kell hogy legyen, sokkal inkább az újraértelmezés, az adaptáció, az innovatív alapanyagok és textúrák alkalmazása, a gyártási folyamatok megújítása, minden szakaszban és a felhasználás során is szem előtt tartva az etikus és humánus hozzáállást.

 

A technológia fejlődése, a mesterséges intelligencia térhódítása egyre inkább felgyorsul, de eközben megfigyelhető a természet felé fordulás igénye is. Milyen hatással van ez a két jelentős tendencia a tervezési gyakorlatotokra?

Az MI-t a cégben nem használjuk. A természethez való visszacsatolás kapcsán az olasz Highsociety Studióval való közös munkánkat említenénk, amit a WORTH Partnership Project keretében valósítottunk meg. Olyan, felhasználásra már nem kerülő szerves anyagokkal kísérleteztünk burkolatok készítése során, mint a maláta, a vörösszőlőlevél, a vadkender vagy a vulkáni hamu. Örömmel veszünk részt zöldprojektekben és -kísérletekben. Az üzem területén esővízgyűjtőt és napelemeket használunk, termékeinket újrahasznosított papírba csomagoljuk.

 

Milyen témakörök foglalkoztatnak benneteket a munkátokban?

Kínálatunk cementalapú termékek tervezésére és manufakturális előállítására épül, legyen szó hagyományos cement és terrazzo lapburkolatról vagy a kortárs terekben kedvelt látszóbetonról, illetve betonbútorokról. Hosszú évek kísérletező munkájának eredménye, hogy idáig eljutottunk. Nem növekedni szeretnénk, inkább azon dolgozunk, hogy az ügyfeleink kiváló minőséget kapjanak, és szeressék a termékeket. Sok mindenre és sok irányba nyitottak vagyunk. A hagyományos kultúra és a művészetek különösen foglalkoztatnak bennünket. Kreatív csapatunk azon dolgozik, hogy miként tudjuk a bennünket érdeklő és számunkra új területeket integrálni a tevékenységünkbe, és miként tudunk partneri kapcsolatokat kialakítani.

 

Néhány éve üzemlátogatás keretében pillanthattak be az érdeklődők a Iamart mindennapjaiba, sőt a saját cementlapjukat is megtervezhették és elkészíthették a bátrabb látogatók. Idén mivel készültök a Nyitott Stúdiók programra?

A BDW-re javasolt programjainkat már abban a szellemiségben állítottuk össze, amilyen irányban a Iamart a jelenről és a jövőről gondolkodik, ez pedig a kreatív együttműködésekről szól. A Iamart nem csupán termékek tervezésével és előállításával kíván foglalkozni, hanem lehetőséget, helyszínt és felületet szeretne biztosítani olyan edukációs, kulturális és művészeti programok számára, amelyekkel közös értékrend mentén tud együtt gondolkodni. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy örömmel befogadunk és kezdeményezünk olyan eseményeket, amelyek nem feltétlenül vagy nem közvetlenül kapcsolódnak a tevékenységünkhöz, és nem is feltétlenül a termékekről szólnak, hanem a kreatív gondolkodásról, a kapcsolódásokról, az inspirációról. A BDW első programjaként megnyitjuk a vásárteret és üzemlátogatás keretében most is betekintést nyújtunk a Iamart műhelyébe. A fentebb vázolt gondolatiságnak megfelelően ezúttal két beszélgetést is szervezünk. A Kortalan kortársak című program során dr. habil Balázs Miklós Ernő mozaikművész, műemléki restaurátor, illetve dr. Kolozsi László író, egyetemi oktató beszélget a századforduló lapburkolatairól, építészeti és zenei örökségéről és ezek aktualitásáról. Közös tér-közös ügy című beszélgetésünk a közösség inspiráló és teremtő energiáit keresi a design területén, ebben beszélgetőpartnereink Antalóczy Tímea PhD egyetemi docens (Moholy-Nagy Művészeti Egyetem), szociológus, Kovács Adél trendkutató és designtanácsadó, valamint Varga Erika, a Romani Design aktivista fashion brand alapítója és tervezője.

fotókredit: Mohai Balázs