Akkor és most – Nyitott Stúdiók20: Medence Csoport

2023.09.30. 10:55

A Medence Csoport inspiratív tereket, interaktív tárgyakat, környezettudatos táskákat, új hangszereket, komplex designélményeket hoz létre. Jelenleg három önálló brandet képvisel a három alapító tervező vezetésével. A Magyar Gergő által vezetett Medence reconcept táskákat és egyéb kiegészítőket készít újrahasznosított molinókból, illetve más maradék anyagokból, de emellett workshopokat és kreatív műhelyeket is rendszeresen szervez. Gross András és Terebessy Tóbiás nevéhez fűződik a Medence designlab, amely interaktív kiállítások és tárgyak tervezésével, illetve ezek kivitelezésével foglalkozik. A harmadik brand a Terebessy Tóbiás hangkeltő eszközei köré épülő Medence instruments, melynek zászlóshajója a Váczi Dániellel közösen jegyzett díjnyertes Glissonic hangszercsalád. A Medence Csoport tagjaival a Budapest Design Week jubileumi éve kapcsán beszélgettünk.

 

Több évre nyúlik vissza a kapcsolatotok a BDW-vel, nem először vesztek részt a Nyitott Stúdiók programon. Miben látjátok a rendezvény jelentőségét?

Már az előző és a mostani bázisunkon is szerveztünk a designfesztiválhoz kapcsolódó prezentációkat, műhelylátogatásokat, workshopokat, leginkább az újrahasznosítás témakörében. A BDW már eddigi is az egyik legmeghatározóbb őszi fesztivál volt számunkra, ahol bemutathatjuk saját programjainkat és megtekinthetjük pályatársainkéit.

 

A BDW jubileumi évét ünnepeljük, idén húszéves az eseménysorozat. Ez lehetőséget nyújt a visszatekintésre, számvetésre. Hogyan látjátok a hazai kreatívipar jelenlegi helyzetét és változásait az elmúlt évtizedekben?

A fesztivál idén már csak a jubileum miatt is kiemelt figyelmet érdemelne. Azt látjuk, hogy a minket körülvevő médiazaj miatt a szélesebb közönséghez alig jut el az esemény híre, legfeljebb a szakma nyitott és kíváncsi képviselői értesülnek róla. Jó lenne ezen változtatni.

 

Az idei BDW-n a jövő kutatása is felmerül témaként. Hogyan látjátok, milyen hatással lehet a design a jövő alakulására?

Ma már semmi nem létezik design nélkül. Ha éhes vagy, először kitalálod, mit fogsz enni. Ez is design. A jövőt is formálhatja a design, de sok esetben sajnos csak a jelen kihívásait veszi figyelembe.

 

A technológia fejlődése, az MI térhódítása egyre látványosabbá válik, de eközben a természet felé is egyre többen fordulnak. Ez a két tendencia milyen hatást gyakorol a praxisotokra?

A Medence Csoport megalakulása óta tudatosan törekszik a technológia és a természeti folyamatok, anyagok ötvözésére. Munkánkban nagy hangsúlyt kapnak a természetes anyagok és kapcsolatok, de az új technológiákról, megoldásokról sem feledkezünk meg, igyekszünk e kettőt egyesíteni. Peter Weibel azt mondta, hogy „[A] kultúra egy állandóan megújuló hálózathoz hasonlítható, amely túllép a geopolitikán, a nemzet, az állam és a nép fogalmán, és amelynek értelmezése generációról generációra új feladatokat jelent”. Hisszük, hogy ezt a gondolatot ki lehet terjeszteni az ember anyagi környezetére is. Hiszen az a környezet, amelyben az emberek által alkotott kultúra folyvást újraértelmeződik, nem maradhat változatlan – ahogyan a kultúra generációról generációra új tartalmakkal, jelentésekkel gazdagodik, a környezetnek is tudnia kell új formákat ölteni. Érdekes végiggondolni, mit is jelent számunkra a minket körülvevő épített, kapott, örökölt, természetes és emberi környezet folytonos változása és állandósága. Mennyire kell elfogadnunk késznek a meglévő struktúrákat, formákat, tereket, mennyire határoz meg bennünket, akik benne élünk? Miként hat a környezet a gondolatainkra, cselekedeteinkre, álmainkra? Ezekre keressük a választ.

 

Milyen kérdések foglalkoztatnak benneteket mostanában a design terén?

A ma technológiáit és az új kompozitanyagokat igyekszünk kutatni, ezek felhasználhatóságát vizsgáljuk.

 

Tavaly gyerekeknek, családoknak szóló programot is szerveztetek a BDW keretében. Idén mivel várjátok az érdeklődőket?

Idén is prezentációval és emellett designorientált meglepetéskoncerttel készülünk a Ménesi úti stúdiónkban.

fotókredit: Mohai Balázs