BDW Nyitott Stúdiók – PLYDESIGN

2022.09.12. 22:45

A főként ülőbútorok tervezésére és gyártására fókuszáló bútormárka a nemzetközi színtéren is versenyképes termékekkel van jelen a piacon. Az alapítók által közvetített alkotói attitűd és üzleti szemlélet segítségével a hazai bútoripar fellendítésére és nemzetközi pozíciójának erősítésére törekszik. A márka vezető tervezőjét, Kerékgyártó Andrást kérdeztük.

Kik alkotják a csapatot?
A Plydesign Babits Tamással való szerencsés találkozásunknak köszönhetően született. Tamás az USA-ban folytatta MBA-tanulmányait. A munkával eltöltött éveit követően visszatért Magyarországra, és közel harminc éves családi vállalkozásuk értékesítési vezetőjeként dolgozott. A faipari üzem létrejötte óta bútoralkatrészeket gyárt rétegelt lemezből, nyugat- és észak-európai designmárkák beszállítójaként. Látva a magyar faipari szakemberek tudásában rejlő kiaknázatlan lehetőségeket, 2014-ben eldöntötte, hogy saját termékkollekciót fejleszt. Abban az évben találkoztunk. Ekkor már formatervező-művészként állítottam ki az egyetemen készített székeimet a milánói Salone del Mobilén, és frissen végeztem bútortervező mesterszakon a finnországi Aalto Egyetemen.

Milyen típusú megkereséseket kaptok a leggyakrabban?
A közületi projektek vannak túlsúlyban, de partnereinken keresztül a lakossági felhasználók is megtalálnak minket. Úgy érezzük, hogy a hazai döntéshozók, cégvezetők, pályázatkiírók egyre gyakrabban részesítik előnyben a hazai termékeket. Anyacégünkkel és egyben gyártópartnerünkkel közösen azon dolgozunk, hogy visszaépítsük a bizalmat a hazai designmárkák iránt.

Melyik modellre vagytok a legbüszkébbek?
A FLAGSHIP karfás szék az első közös önálló termékünk, ami megmutatja a faerezet szépségét, a puha szövet pedig a hosszan tartó ülés során ellensúlyozza a fa keménységét.
A FRIGATE székcsalád egy izgalmas kísérlet eredménye. A 3D-furnéros gyártástechnológia gazdaságosabbá tette a kivitelezést, így a tökéletes ergonómia a széles közönség számára is elérhetővé vált. Különösen nagy sikernek tartjuk azokat a találkozásokat, amikor olyan partnerekkel hoz össze minket a sors, akik hasonló értékrendet – kölcsönös odafigyelés, tudatosság és kíváncsiság – vallanak, mint mi.

Mi jellemzi a munkamódszereteket?
Ez a serendipity kifejezéssel írható le a legjobban: ez az a tulajdonság, amikor valaki képes értékes dolgot találni ott, ahol kevéssé valószínű, illetve képes minden új találkozásból, beszélgetésből profitálni, további termékeny és innovatív ötleteknek adva teret. Munkamódszerünket az energikus, kapcsolódást kereső, kísérletező attitűd jellemzi, melyet kiegészít az elmélyülés, a hosszú távú gondolkodás és a szakmaiság. Ennek az alkotói szárnyalásnak és kreatív szinergiának igyekszik platformot biztosítani a márka a tudásátadás legkülönfélébb eszközeivel, legutóbb például a Ply Design House inkubációs program elindításával. A pályázat célja a fiatal tehetségek felkarolása, a Plydesignnál felhalmozott tapasztalat, know-how megosztása és az új ötletek, koncepciók hasznosítása, gyártásba vétele.

Hogyan jelenik meg a felelős gondolkodás, a társadalmi és környezeti felelősségvállalás a munkátokban?
A fenntarthatósági törekvést folyamatként értelmezzük, melynek során igyekszünk a közvetlen és tágabb környezetünk számára kedvező és kiegyensúlyozott döntéseket hozni a nem ártás elve alapján. Ezért is dolgozunk csak FSC-minősített erdőgazdálkodásból származó furnérokkal.

Mennyire jellemző, hogy építészekkel együtt dolgoztok?
Minden alkalommal örülünk annak, ha az építészeti koncepciónak szerves részét képezi a magyar designerek bevonása. Néhány építészstúdió kifejezetten szívügyének tartja, hogy hazai tárgyakkal rendezze be a tereket. Szeretjük azokat a projekteket, melyeknek történetük van, párbeszédben vannak a jelennel és a múlttal, és olyan megtartó, támogató közeget alakítanak ki, melyben a közösség ki tud teljesedni.

Mivel készültök a Nyitott Stúdiók programra?
Egy családi workshop keretében, a bútorok festése közben mesélünk a rétegelt lemez, a formatervezés és a bútortervezés sajátosságairól, illetve a 2021-ben átadott Ply Design House díj nyertesével, Kovács Annával fogunk beszélgetni Babits Tamással együtt a megélt tapasztalatokról és tanulságokról.

fotókredit: Mohai Balázs, Rácmolnár Milán