A Budapest Design Week jubileumi interjúsorozatában dr. Mélyi József művészettörténész beszélget a fesztivál mérföldköveiről és a design szerepéről a Designhét / Design Hét Budapest / Budapest Design Week alapítóival és kurátoraival, ezúttal a 2013. évi Metszéspontok című nyitókiállítás kurátorával, Szemerey Samu építésszel, városépítésszel, a Kortárs Építészeti Központ alapító tagjával és szakmai vezetőjével.
Mélyi József: Mi volt a 2013-as Metszéspontok kiállítás alaptémája?
Szemerey Samu: Én úgy érkeztem ebbe a projektbe, hogy már léteztek bizonyos alappillérek; az alaptéma a design és más területek kapcsolata volt. Olyan projekteket mutattunk be, amelyekben a design más területekkel kapcsolódik össze, és olyan szerepet tölt be, ami túllép a szűken értelmezett formaalkotási feladatkörein. Az akkoriban kurrens témaköröket próbáltuk beemelni, amelyek közül azóta néhány megerősödött, mások pedig háttérbe szorultak.
M. J.: Ez az összekötő szerep mennyire állt akkoriban a designról alkotott elképzelések fókuszában?
Sz. S.: Volt egy időszak, amikor a design, vagy általánosabban a kreatívipar innovációs szerepét a saját közege nagyon nagyra értékelte. Olyasfajta szerep jelent meg az elképzelésekben, hogy a design szemlélete és módszerei képesek maguk után húzni tőlük távolabb álló diszciplínákat is.
M. J.: Ez nemzetközi trend volt, vagy regionális?
Sz. S.: Nemzetközi volt, legfeljebb időbeli eltérésekről beszélhetünk az egyes régiók között. A Metszéspontok eleve nemzetközi kiállítás volt, és az is kiderült belőle, hogy a hazai szcéna pontosan tudta, mi történik akkor a világban. Más kérdés, hogy mit lehetett ebből itthon hasznosítani.
M. J.: Tíz évvel ezelőtt a világban mennyire látszottak ennek a szerepelképzelésnek a korlátai?
Sz. S.: Még egyáltalán nem látszottak. Akkoriban egy olyan hit élt, hogy a kreatívipar tudásipari katalizátor lehet, és a design oktatását és tevékenységeit is érdemes ebben az irányban bővíteni. Például a Design Terminál vagy a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala itthon ilyen szereplőként lépett fel. De a Kitchen Budapest is működött, és a medialab-hullám Európában még erős volt. Mindenki úgy gondolta, hogy a gyakran telekommunikációs vállalatok által támogatott, designvezérelt innováció nyomán olyan termékek és szolgáltatások jöhetnek létre, amelyek jelentős társadalmi haszonnal járnak és piacképesek. És úgy nézett ki, hogy az államnak is lehet ebben iparági koordináló, közvetítő szerepe. Azóta medialab lehetőségeivel, hatókörével kapcsolatban bekövetkezett a kijózanodás, nemcsak itt, másutt is.
M. J.: Miért következett ez be?
Sz. S.: Például a digitális iparágakban, amelyek ezt a leginkább előremozdították, tíz év alatt hatalmas változás zajlott le, és ez mindent felforgatott. A tudományos kutatási együttműködések vagy a design research területén inkább a szkepszis erősödött, főleg azért, mert medialab ritkán vezetett olyan eredményhez, ami egy galériakontextuson kívül jól értelmezhető. A nagyon experimentális törekvések inkább a művészeti világ felé mozdultak el. Ugyanakkor számos terület ugrásszerű fejlődésnek indult, mint például a service design vagy az adatvizualizáció, melyek a 2013-as nyitókiállításon is hangsúlyosan megjelentek. A másik terület, aminek tíz évvel ezelőtt szintén nagyobb jövőt jósoltunk, a történetmesélés volt a designtárgyakon keresztül. Újra áttekintve az akkori tárgyak listáját, ma is nagyon gazdag háttérrel rendelkező, izgalmas együttesnek látom, de vannak közöttük olyanok is, amelyek ma már inkább a korszakra jellemző alkotásoknak tűnnek.
